Saját Mű.
A sziget
Már több napja hajózunk a tengeren déli irányban. Mágus, harcos és kitudja milyen céhekbe tömörült klánok lobogói alatt, hagytuk magunk mögött a tengeri mérföldeket. A felderítők szerint démoni erővel felruházott hordák egy ismeretlen kontinenst hajtottak igába.
Néhány szerencsétlen, akik túlélték a mészárlást, és csodával határos módon elhagyták a szigetet a gyors segítség ellenére, követték társaikat a túlvilágra. Sem gyógyszer, sem mágia nem segített rajtuk. Átkozottak voltak, ahogy a sziget is azzá vált, hol valaha éltek. Halálhörgésükben két szót lehetett kihallani, mind ezeket a szavakat ismételték: "Hoolgeer", és "idegen szörnyek"…!
A főárbocok tetején minden kosárba éles szemű tengerészek fürkészték a horizontot. Nem láttak mást csak a végtelen tengert. Készleteink fogytán, a rumos hordók kiürültek. Szárított halon és Larkinor erdeiben termett aszalt gyümölcsökön élünk. Sietve indultunk, nem szántunk elég időt az előkészületekre.
Hála Lorden királynak (Isten óvja!) és mágusainak, kikötésre és lehorgonyozásra alkalmas öblöket alakítottak ki a partraszállás érdekében. A mágia kevés és mulandó…! Gyorsan meg kell vetni lábunkat, ha sikert akarunk elérni.
Egy sirály repült át a fő és tatvitorla között. Éles forduló után a hajóhíd korlátját vette célba és mellettem landolt, hogy kissé megpihenjen. Nem félt, úgy tűnt nem ez az első hajó, amire leszállt.
- Föld! Föld!
Hallatszott szinte egyszerre több torokból. Megfeszülten figyeltünk, de a tenger felett egyre erősödő, gomolygó ködtől semmit nem láttunk. A hajók amint utat vágtak a fehér tejfüggönyön, lassú manőverekbe kezdtek. Akkor még nem sejtettük, hogy a sziget északi részét értük el. Kopár kietlen táj bontakozott ki előttünk. Két részre szakadt a raj. Voltak kik nyugatról és voltak kik keletről kerülték az ismeretlent. Körbe hajózva hamar elkészült a térkép. Hírnököket küldtünk távolhonba a térképpel. A király bölcs, tudja majd, mit kell tenni. Mint később kiderült azonnal neki láttak egy teleport kapu építésének Riwa frissen felszabadított szigetén, hogy a hosszú hajó utat rövidítsék. Végig jártam Én is a szigetet, mindent mit láttam, feljegyeztem. A mágusok gondos munkája nem volt hiába való, összesen négy kikötésre alkalmas területet alakítottak ki rendre, a sziget égtájaira. A Nyugati kikötőt végigjártam, tudtam, ide még visszatérek, de az északit vettem célba, több más klán és hajó társaságában. Két hosszúra nyúlt földnyelv között találtuk rá. A szűk hajócsatornában nehéz volt a kormányzás, de ez a kikötő volt a legközelebb szeretett birodalmunk Larkinor határához. Nem volt bennem kétség itt fogok az új földre lépni. Horgonyt vertünk és az új kalandok reményében elindultunk a szigetre….
Csodaflaskákkal, Mobile Diavovino és regenerációs italokkal a zsákomba, számba a tenger izével ugrottam ki a hajóból. Páncélomon a sók virágzása se törte meg a napfényt. Csizmám kissé besüppedt a tenger finom homokjából alakított fövenyen. Néhány lépés után a part megváltozott. A fehér homokot valami ismeretlen anyag váltotta fel. Szürke és élettelen anyag volt, a szél sem kapott igazán bele, mintha nem kéne neki..! Minden kopár, már-már sivatagi. A tenger felől fújó szél monoton zúgásán kívül semmi zaj. Kihalt a táj, nyoma sincs életnek. Merengésemből ébredve csatakiáltásszerű hangokat véltem felfedezni a távolból. Minden érzékszervemmel koncentráltam, éreztem a veszélyt, a halált, de nem tudtam, honnan érkezhet. Aztán egy pillanaton belül ismerős hangokat véltem felfedezni. Harcosaink, akik egy kissé már beljebb értek, csatába keveredtek. Ismeretlen hordákat láttam feltűnni szinte minden felől a homokdombok között. A kikötök környékén emelt, varázslattal idézett gömb-tér tartotta csak vissza őket. Biztos egyike azon varázslatoknak, amit a király kért mágusaitól, hogy a partraszállás sikerüljön. Elindultam felfelé a hangok irányába, de még csak a gömb alatt. Öldöklő csata kezdett kialakulni. Bátor kalandozók, és katonák vették fel a harcot az ördögi teremtményekkel szemben. Egyre többen léptek ki a bura alól, és öltek mindenkit ki nem e világra való. Mágusok sora hívta segítségül a négy elemet, míg a harcosok fegyvereikkel vágtak utat a horda sorai között. Belevetettem magam a csatába. Ahol értem szúrtam és vágtam őket. Ha kellet messziről lőttem rájuk, elhozva nékik a megváltó halált. Ha végeztem eggyel már lépett előre a következő. Mintha sosem fogynának el. Az ellent sem kellett félteni, ahol tudtak sebesítettek, de hála az italoknak sebeim gyorsan gyógyultak. Átkok sorát szórták rám, de imamalmom segítségével gyorsan leszedtem magamról azokat is.
A nap kezdett egyre lejjebb szállni. A harc hevében az idő gyorsan repült. Éreztem, karjaimból fogy az erő. Nem tudom menyi idegen szörnnyel végeztem, de amennyit pár nap alatt az ember cselekszik azt az energiát mind egy nap alatt kiadtam magamból. Harci teljesítményem vészesen kezdett csökkeni. Szinte minden szörny után innom kellett, és két imamalmom is elkopott. Megpihentem az egyik bucka tetején. Körülöttem mindenhol tetemek, a szörnyek tetemei. Larkinor vitéz harcosai megütközve a szörnysereg egy részével, egyre beljebb szorította őket, felszabadítva a kikötő egyre tágulóbb részét. Minden talpalatnyi földért meg kellet küzdeni. Éreztem, azon túl, hogy elpusztítjuk őket még nincs vége minden csatának. Kell majd egy utolsó csata a természet gonosz erőivel, hogy ebből a sivár vidékből élhető paradicsomot varázsoljunk!
Zsákomba az utolsó imamalommal és két flaskával, egy utolsó rohamra indultam. Egy csapat szörnyet pillantottam meg, akik közre fogták az egyik társamat. Odaugrottam, és megpróbáltam segíteni neki. Gyors és pontos szúrással leterítettem az egyiket, majd a mellette lévőre vetettem magam. Felborult a rend közöttük, és ez elég volt, hogy Bogáta - hiszen Öt ismertem fel a csoport közepén- felhörpintsen egy italt. Sikerült segítenem Neki, de később jöttem rá, milyen nagy árat fizettem ezért…! Aktuális ellenfelem nagy harcos lehetett, alig bírtam tartani. Hozzám érve megfertőzhetett valami ismeretlen korsággal, de így sem kerülhette el halálos döfésemet. Sokat kivett belőlem ez a küzdelem. Imamalmom elkopott, de egy csodaflaskától, ha rövid időre is de új erőre kaptam. Kerestem a következő ellenfelet. Hű barátomat akarta támadni, aki éppen egy másikkal csatázott. Odaléptem és támadtam. Egy mágus szörny volt. Varázslatai szinte védhetettlenűl hatoltak át mágikus pajzsomon. Több pontos szúrással kellett elintéznem, de nagyon meggyengültem. Vér és mocsok terítette be testem. Kezem sokkal nehezebben mozdult, mint ahogy vártam. Nem csak a fáradság volt, hanem a mágus utolsó mozdulataként rám ragasztott varázslata. Hiába ittam meg az utolsó flaska tartalmát, kevésnek bizonyult. A halott szörny-mágus egyik tanítványa ugrott nekem, mikor meglátta, hogy végeztem mesterével. Más körülmények között biztosan végeztem volna vele, de az egésznapi harc, a sok bekapott sérülés nem múlt el nyomtalanul! Megsebeztem többször is - másnak ez már halálos lenne-, de ez a szörny mindent kibírt. Halálos csapásra emeltem fegyverem, miközben hirtelen fájdalom hasított testem egészébe. Fények, hangok, próbáltak eljutni hozzám, de számomra értelmük nem volt. Csak ürességet éreztem. Talán lebegtem is egy kicsit. Legyőzött a mágus, megbosszulva mestere halálát. A házamba tértem magamhoz. Az első dolog mit láttam, hogy egy pap gyógyítgatja sebeimet…!
Kulcsos
